Szitanyomás – levilágítás házilag
A mai bejegyzésben mélyebbre szeretnék menni a szitanyomás alapjaiban és megmutatni, hogy a szükséges segédeszközök közül mi az, amit házilag tudsz helyettesíteni, illetve, hogy hogyan. Két ilyen eszközt mutatnék be. A nagyobb hangsúly talán a levilágítás témaköre, így egy házilag összerakott levilágítóval kezdek. A második eszköz igazából nem szükséges, de sok időt és vizet spórolhatunk meg az alkalmazásával mivel biztosítja a szita mosásához szükséges extra víznyomást (persze, ha állítható fejes a zuhanyod, vagy eleve nagyon erős a vízsugár, akkor erre valószínű nem lesz szükséged).
Levilágítás házilag:
A levilágítás lényege, hogy a fotoemulzióval bevont szitát, és a ráhelyezett (átlátszó fóliára kinyomtatott) mintát annyi fénynek tegyük ki, hogy a minta (ahol nem hatol át a fény) körül az emulzió “beleégjen” a szitába. Ahol a minta van, ott pedig erős víz hatására kijöjjön a szitaanyagból, így a festék is csak ott fog átjutni a szitán, ahol nincs beégve az emulzió. Az általam összerakott házi eszközről íme egy kép, és körülírom, hogy pontosan micsoda.
Amit láttok az lényegében egy boltban beszerezhető halogén reflektor (500W), egy fára rászerelve, és segéd madzaggal ellátva. Nektek valószínű elegendő lesz csak maga a reflektor, de nekem a fürdőszobában (ahol dolgozom) olyan fali radiátorom van, aminek két csöve közé be tudom a fát rakni, a madzaggal pedig feljebb rögzíteni a reflektort, így egyenesen lefelé világít, közvetlenül a szitára. Ami lényeges lehet, hogy a reflektor elől a rácsot (ha adnak hozzá) vegyétek le, illetve valahol olvastam, hogy az üveget is érdemes kivenni, mivel az pont azokat a sugarakat vonja ki a fényből, amire nekünk szükségünk van. Az így összerakott alkalmatosságot én a szitától kb. 40 cm-re állítom be és 7-8 perc alatt égetem ki a mintát, de erről majd még írok részleteket.
Magas nyomású átalakító:
Ez a szuper kis barkács megoldás nagyon meggyorsította a munkámat. Mivel nem áll rendelkezésemre külön kinti hely, ahol dolgozhatnék, így a panel adta lehetőségekhez kell alkalmazkodnom, és a benti zuhanyt használva mosni a szitát. Rakok be egy képet, aztán leírom, hogy mit is tartalmaz ez a kis átalakító.
Az alkatrészeket én a Praktikerben szereztem be, összértéke 3270,- volt. Ami a képen látható (balról jobbra): Állítható csapelem (ezzel tudjuk a nyomást szabályozni, sima kerti locsoló fej), tömlőcsatlakozó (gyorscsatlakozó, amivel a fejet a slaghoz csatoljuk), tömlő (azért kellett, mert a kerti és fürdőszobai elemek között nem tudtam másképpen összeköttetést biztosítani), tömlőcsatlakozó (gyorscsatlakozó, amivel a tömlőt egy csapelemhez csatoljuk), csapelem (egyik vége a gyorscsatlakozóba megy, a másik vége pedig belső menetes, amibe a feles közcsavar becsavarható), fürdőszobai közcsavar (mindkét oldala feles, menetes, ezt egyik oldalról a csapelembe, másik oldalról pedig a zuhanyfej helyére tudjuk becsavarni). Ennyi. Innentől már amikor csak kell cserélhetjük a zuhanyfejet erre az eszközre és a kívánt (kellő) nyomást könnyedén elérve, pillanatok alatt tudjuk tisztítani, kimosni a szitát.
A következő részben a minta előkészítéséről lesz szó, szóval leülünk a gép elé, választunk egy szép, egyszínű képet, és ha nem elég nagy felbontású a nyomtatáshoz, akkor vektorizáljuk is. Remélhetőleg mindez belefér egy részbe :).
Legyetek jók!
A sorozat részei:
[…] kellékek, gépek, eszközök és azok házi helyettesítő eszközei […]
[…] kellékek, gépek, eszközök és azok házi helyettesítő eszközei […]
[…] kellékek, gépek, eszközök és azok házi helyettesítő eszközei […]
Szia. Szitanyomással szeretnék foglalkozni. Tudnál e seggiteni a levilágitás témálában hol lelek fel szakirodalmat??? Segitségedet előre is köszönöm. Ja az itt magadott Email cim nem él. Üdv: Deák Márton
Szia,
Persze, ha konkrét kérdésed van szerintem tudok segíteni.
A megadott e-mail cím él, nap mint nap használom, rád írtam most róla!
Szép napot!
Szia Balint! En is irtam neked emailt, meg tegnap ejjel, ha tudsz segiteni kerlek valaszolj ra! Elore is kosz, Adam.
Szia,
Igen, megkaptam!
Amint időm engedi válaszolni fogok. :)