2009. október 29. csütörtök Filmek

Transformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen)

Transformers: Revenge of the Fallen

Főcím

Destroy! Harsan fel a film elején némi történelmi körítéssel – ami indokolatlan és erőltetett – és ezt követően a film végéig legalább 5-6 helyszínen semmisítenek meg mindent a készítők. Shanghai, családiház, egyetem könyvtárral és koleszszobával, katonai bázis, hadiflotta tengeralattjáróval, szokásos sivatagi oázis (sztem ugyan az, mint az első részben :)) és egy teljesen jó egyiptomi piramis is a pusztítás martalékává válik (van amit kihagytam, mert nem teljesen pusztult el). Ha ezt végvesszük elég jól látszik, hogy a film igazából nem tud másról szólni, minthogy tekervényesen összeköti ezeket a helyszíneket és szisztematikusan porig rombolja azokat.

A színészek hozzák az elvárható teljesítményt, attól függetlenül, hogy a film 75 %-ában magukban kellett beszélniük, vagy a levegő elöl hajolgatniuk, szóval egész jók (mindenki amiben :)).

A hang és kép (itthon HD-ben) tökéletesen szólt, és a robotok is nagyon jók, szinte természetesek, ezért nem értékeltem alább a filmet – mivel elhiszem, hogy ennek nem a történet kidolgozottságával kell robbantania – . Szóval, a robotok, a hang és kép is jó és a szereplőkkel sincs gond, eddig ok.

Történet: na EZ az, amivel gondom van, merthogy ami van benne, az sajnos annyira következetlen  – nyilván, hogy még több robot lehessen, vagy még többet robbanthassanak – , hogy egy óra után már az akciókat is untam. Ennél egy kicsivel erősebbnek kellett volna lennie, hogy sok emlék megmaradjon bennem róla, meg, hogy általánosságban ne negatívan jellemezzem, ha kérdeznek róla.

Ez nem azt jelenti persze, hogy nem nézem meg a harmadik részt :), és tény, hogy van ennél sokkal gyengébb film is a piacon, ebben elaglább mindig történik valami (ez sokaknak elég is), csak a miértekkel küzd keservesen.

Popcorn, hideg ital és barátok társoságában nagyszerű hangulatteremtő lehet, és simán ki lehet közben menni 10-15 percre, mert egy mondatnyi magyarázattal utoléred a cselekményt, és megérted, hogy most miért ott menekülnek és zúznak szét mindent.

Transformers: Revenge of the Fallen

Poszter

Rating: ★★★★★★¾☆☆☆ 

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Back to top